Dorka jól veszi az akadályokat Srí Lankán

07 március 2020

Nem borult ki, dühkitöréseket csak nyomokban tartalmaz. A gyógyszerrel leálltak, aminek rendkívül örül mindenki itthon, és úgy tűnik nincs belőle semmilyen probléma. Minden nap találkozik olyan helyzettel, szituációval, amire itthon dühöngés általában a reakciója, ott azonban maximum 2-3 perces hisztit produkál, olyanokat, amik egy átlagos 9 évesnél sem lennének furcsák. Az új élmények, amikkel találkozik a lányom, általában nála nem úgy csapódnak le, mint másokban. Ki szokott borulni az újdonságoktól itthon. Eddig úgy volt, hogy egy hosszabb vonatút is rémálommá bírt változni. Most pedig végigrepülte a 15 órás utat úgy, hogy amúgy a harmadik emeletre sem hajlandó felmenni, mert ő tériszonyos és úgy, hogy az egyórás vonatozást sem viselte jól, ha csak a Velencei-tóhoz utaztunk. Srí Lankán hatalmasakat kirándul a többiekkel, míg itthon akkor is kiakadt, ha két sarokra mentünk le a boltba. Egy-egy nagyobb sétánál pedig általában taxit akart hívni. Úgyhogy ahonnan indultunk itthon, ahhoz képest már most óriási a változás, nyilván a teljesen más környezet és emberek vannak rá olyan hatással, hogy ki tudott egy hét alatt lépni a jól megszokott sémáiból. Vaskuti Pali, a Chance Program vezető szakpszichológusa küldött egy rövid beszámolót Dorkáról, és írta azt, hogy csodálatos lányom van, amitől meg sírni kell. De csakis az örömtől:

„Dorka kifogástalanul vette a következő pszichés, érzelmi, mentális és fizikai akadályokat:

1. Kb. egy hete találkoztunk először, és hozott egy döntést.

2. Idegen emberekkel eljött a világ végére egy teljesen más kultúrába.

3. Ilyen hosszú időre először szakadt el családjától.

4. Háztól-házig utazott kb. 24 órát.

5. Megismerkedett újabb 16 emberrel (11 – 30 éves korig)

6. Beilleszkedett a közösségbe.

7. Megismerkedett helyiekkel: munkatársakkal, barátokkal.

8. Minden nap több órát medencézik, kezd úszni tanulni, részt vesz egyéb programokon. (Pl. kirándult Gallé-ba).

9. Lakott már mindkét házban pár éjszakát (Egyik Kahawa-n, másik 7 km-rel arrébb, Hikkaduwa-n van).

10. Lenyűgözi a természet, a flóra, a fauna, az éghajlat, az óceán.

11. Részt vett csoportterápián, ahol bemutatkozott, elmondta, miért van itt, és értően végighallgatta a csoporton belül kialakult nagyon nehéz helyzet feltárását és megoldását.

12. Az elindulás pillanatától leálltunk a gyógyszerrel.

13. Közben el kell látnia a gondozásába vett Barbie-kat és plüss állatokat.

Mindezt jókedvvel, örömmel. Két – három egyperces hisztit te és én is produkáltunk volna a fáradtság miatt. (Én produkáltam is.)”

5