A Kispap és a Suzuki-Maruti

22 november 2013

felnott kispapSomissara Theo 18 éves volt, amikor (nem sokkal a cunami után) megismertem. Dél- Kelet Ázsia legnagyobb fekvő Buddhája mellett élt és teljesített szolgálatot. Amikor először jártam ott kérdeztem, miért vannak vágásnyomok az arcán. Elmesélte, hogy kiskorában utcagyerekként miken ment keresztül, s hogy sok más kisfiúhoz hasonlóan 10 éves korában hogyan lett belőle buddhista szerzetes.

Pár hónap múlva vendégeimmel újra ellátogattam hozzá. Egy domb tetején van a sztupa. Mikor felértünk, az ellenkező irányból sietve érkezett Theo. Azt mondta, egy társával éppen meditált, és hirtelen megérezte, hogy jön „Pal”, a barátja. Kételkedtem. Lementem a társához, aki megerősítette, hogy Theo egyszer csak felpattant, hogy „Jön Pal, a barátom”. A Kispap elkérte a telefonszámomat. Kis idő múlva minden hajnalban 1/5-kor felhívott. Ilyenkor már ébren szoktam lenni, de azért rákérdeztem, miért ezt a szokatlan időpontot választja. Elmondta, hogy a Főpap (akinek van mobilja) ilyenkor megy tusolni, Ő pedig elcseni a telefonját. Elneveztem „Lurkó Kispap”-nak és megajándékoztam egy telefonnal.

Lurkó Kispap nagyon kíváncsi volt a világra, sokat beszélgettünk a két kultúra különbségéről. Elhoztam Neki angolul a Pál utcai fiúkat, Az ember tragédiáját, az Utas és holdvilágot, az Örkény Egyperces Novellákat, Rejtőtől a Szőke Ciklont.

Az évek során összebarátkoztunk, gyakran beszélünk akkor is, ha nem vagyok Srí Lankán. Amikor a Chance Program keretében vannak kinn gyerekek, eljön hozzánk Kahawa-ba, és akit érdekel, megtanítja meditálni. 2009-ben különös kegyben részesített: meghívott egy szertartásra, ahol négy 8-10 éves gyereket avattak szerzetessé. 200 képet készítettem 1,5 óra alatt.

kispap1  kispap

Tegnap telefonált, hogy egy hívőtől kapott egy Suzuki-Maruti kisautót és szeretné, hogy amikor az országban vagyok, én használjam.

Így járműparkunk (a gyerekek által is vezetett két motor és tuk-tuk) kiegészült.

  suzuki

2