Tibor és Kriszta, a „fogyik”

23 május 2020

Az előző két blog bejegyzésben szereplő Ábel és Béla esetében az átlagos képességű gyerekeknek kellett azzal megküzdeniük, hogy a szüleik zseninek látták (vagy akarták látni) őket.

Az ellenkezője is nagyon nehéz, vagyis meggyőzni a gyereket és a szüleiket arról, hogy a butának, netán értelmi fogyatékosnak minősített, és akként kezelt (sokszor speciális iskolába járó) gyerekek sokkal nagyobb eredményekre képesek, mint azt eddig bárki gondolta volna.

Ilyenkor a szülők bűntudata (miért hittük el éveken keresztül a „szakembereknek”) és a gyerek dühe (miért nem álltatok ki mellettem) semmivel se könnyebben feldolgozható, mint a „nem zseni zseniknél”, annak ellenére, hogy az irány pozitív.

Tibor 15 évesen vett részt a Chance Program élményterápiás utazásán. Az első napokban azt kérdezgették a munkatársaim (és a gyerekek is), hogy Tibor fogyatékos vagy autista? Akár egyik, akár másik, miért van itt? Mit tudunk vele kezdeni? Türelemre intettem őket.

A gyerek a bemutatkozáskor azt mondta, a szüleivel vannak konfliktusai, ebben szeretne változni, jó irányba.

Két héttel érkezése után kiderül róla, hogy nagyon okos. Ehhez kellett a teljesen új környezet, a közösség, a konkrét helyzet, a bizalom stb. A csoporton belül kialakult feszültség megbeszélésekor egy olyan, teljesen új szempontot vetett fel, ami egyértelművé tette, hogy kiváló értelmi képességekkel rendelkezik. Miután „rácsodálkoztunk”, egyre bátrabban nyilvánult meg, mutatta meg eszét és humorát.

A turnus végén a következő visszajelzéseket kapta:

Ügyesen tudod eljátszani azt, aki semmihez sem ért… Értelmes srác vagy, de néha tényleg a hülyeséget előbbre hozod, mint a saját magad gondolatait. Nagyon tetszett, amikor saját magadat adtad… Nagyon jófej vagy és intelligens… Nagyon szórakoztató, érzékeny, intelligens vagy, s az első pillanatban megszerettelek… Amikor van közönség, akinek produkálhatod magad, előjön belőled a hülye. Ennek ellenére elindultál a jó úton… Nekem is az volt az első benyomásom, hogy ez a gyerek annyira mélyen van, hogy nem lehet vele mit kezdeni. Tanácstalan volt a többi mentor is. Különböző betegségeket találtak ki neked. Én magam nagyon jól szórakoztam veled. Különlegesen klassz gyerek vagy. Ne felejtsd el, hogy együtt csináltátok a szülőkkel, tanárokkal, hogy te ilyen hülyének tűnj fel. Nagyon kellemes veled együtt lenni, kifejezetten okos gyerek vagy, állati gyorsan kapcsolsz. Miattad engem megnyugtatott az, hogy ez a program jó. Nálad látom, hogy ez működik, és köszönöm neked, hogy ilyen értelemben partnerként részt vettél ebben. Nagyon kellemes srác vagy. Szüleidnek szokatlan lesz, amilyen vagy. Figyelj oda, hogy ne essél vissza. Nem fognak segíteni az iskolatársaid, mert már elkönyveltek olyannak, amilyen Srí Lanka előtt voltál… Te vagy az, akire a Chance Programot kitaláltuk. Élményszinten kaptál egy csomó mindent, amit nem lehet elmagyarázni. A legproblémásabb gyerek bele akart vinni a „rosszba”, de te egyből kihúzódzkodtál. Addig az esetig nem tartottál kapcsolatot a szüleiddel, de onnantól igen. Megfogalmaztad, hogy a szüleid nem azért fizetnek, hogy rossz dolgokba keveredj, hanem hogy meggyógyulj. Ez az élmény! Ezt nem lehet máshogy, csak egy élményterápiás helyzetben. Amikor egy másik gyerek ellen szövetkeztetek, akkor megélted azt, hogy milyen a másik oldalon lenni. Te tényleg azt mutattad magadról évek óta, hogy egy dilinyós hülye vagy. Otthon mindenki vissza fog húzni. A környezeted nem ezt szokta meg. Ha gond lesz, segítünk.”

A család és a tágabb környezet nehezen fogadja el, ha a „tünethordozó” visszaadja a szerepét.

A turnus végén a csoporton Tibor ezt mondta:Amikor megérkeztem, először még nem magamat adtam, hanem játszottam a hülyét, mert otthon is ezt csináltam folyamatosan. Köszönöm szépen mindenkitől a visszajelzést. Életem legjobb döntése volt, hogy eljöttem ide, mert ha nem jövök el, soha nem tanulom meg másképp látni a dolgokat és saját magamat.”

Kriszta (16 éves)

Anyukája 1. levele: „Kedves Pál! Itt keringek a gép körül, mert azt sem tudom, hol kezdjem. Lányom 16 éves. Az iskolai szülői értekezleten hallottam Önről. A legnagyobb lányunk, kicsi kora óra különleges gyerek volt.  Óvoda végén jelezték az óvónők, hogy lehetnek majd iskolai nehézségek. Akkor elkezdtük a felmérését, fejlesztését. Ketten is foglalkoztak vele pszichológusként. Az iskolába kerülés után nem sokkal derült ki, hogy több -diszben is érintett  (diszkalkulia, diszlexia, diszgráfia). Fejlesztések, bizottsági vizsgálatok, felmentések jöttek. Az általános iskolát egy intézményben töltötte. Szeretett oda járni, bár 8. osztályban már nehéz volt neki a többiekkel lennie, akik a felvételire készültek… Lehet, hogy az általános iskola és mi is túlkíméltük, nagyon nehéz volt neki a lényeglátás, számolás. Megnéztem az RTL Klub Fókusz riportját a könnyeimmel küszködve, mert elég nagy a hasonlóság Tomi történetével. A lányomnak is vannak dühkitörései, és úgy érzem engem büntet, rám haragszik mindenért.  Az évek során sokfelé jártunk. Diagnosztizálták hiperaktívnak, kevert specifikus fejlődési zavarosnak, Asperger szindróma szélspektrumában érintettnek stb, stb. Mostanra eljutottunk oda, hogy a jelenlegi iskolájából is kilógni látszik öntörvényűsége miatt. Magányos, nincsenek barátai, én meg megfulladok az anya, a barát, a barátnő szerepében egyszerre, különösen, ha időközönként ribancos kurva anyámnak neveznek…. Tény, hogy a gyerek nem drogfüggő, nem ver szét bútorokat, csak magányos, de addig kéne változtatni, amíg bele nem csúszik valami rosszabb dologba.  Sokszor negatív, elégedetlen, nincs jó válasz számára.”

Kriszta évekkel korábbi „segélykiáltását” a szülők nem hallották meg, pedig le is írta nekik: „Be akarom bizonyítani, hogy matektudás nélkül is tudok teljes életet élni. Be akarom bizonyítani hogy a nehézségeim ellenére semmi sem hátráltathat.”

Első benyomások róla: „Nekem az abszolút kislány vagy, minden zsizsegéseddel meg érdeklődéseddel. A húgom nagyon hasonló hozzád, hangosan beszél, zsizseg, mindenhez hozzá tud szólni. Mindenhez van valami kis közöd. Néha nem figyeled eléggé a környezeted, nem látod, ha valakinek már sok volt, amit mondtál, vagy már menni kéne. Nagyon édes vagy. Nagyon jó páros vagytok a mentoroddal… Értelmes lány vagy, ezt én így gondolom. Van, amikor nagyon sokat beszélsz és nem veszed észre, hogy már valahogy elég. Ez negatív, de figyelj… döntsd el, hogy neked mi sok és mi nem. Tényleg még belül és kívül is kislány vagy. Nagyon aranyos vagy, kedves, jószívű, segítő… Szerintem nagyon aranyos vagy, okos, intelligens, csak sok mindent még nem értél el. Nem kislány vagy, de még fiatal. Ettől függetlenül okos… Nekem is a húgom jutott eszembe. Ő Beatles fan, te meg az állatokkal vagy így, ami engem lenyűgöz. Nagyon bátor vagy ebben. Nagyon csodálom ezt, hogy ennyire bátor vagy az állatokkal, ennyire érdekel valami. Nagyon fontos, ritka az, amikor ennyire fiatalon ennyire elkötelezett valaki valami iránt. Ha majd az emberek felé is meglesz majd ez a nyitottság, akkor, amiket most mondunk (sokat beszélsz, menni kell), ezek majd megoldódnak, eltűnnek. Megvan benned a figyelem és odafigyelés, ami ehhez is kell… Szerintem is a korodhoz képest kicsit fiatalosnak tűnsz. Amiket mondasz, abból az látszik, hogy ártatlan vagy. Tényleg furcsa, nagyon sokat beszélsz az állatokról. Jó, hogy ennyire érdekelnek valakit az állatok. Kedves vagy, figyelmes… Csodálatos dolog, ahogyan vonzódsz az állatokhoz, te szúrod ki először a gyíkot a falon, a hangyát, mindent. Ez nagyon pozitív. Azzal sincsen baj, amikor mások szavába vágsz, csak néha jelezni kell, de ezt is jól csinálod. Lehet, hogy ezekben a praktikus dolgokban, a mindennapi életben még egy kicsit bizonytalannak érezlek, de majd beleszoksz ebbe… Az elején úgy éreztem, hogy keveset kérdezel másoktól, másokról, de ez változik, pl. ma is láttam, hogy érdeklődtél, és ez tök jó, mert lehet, hogy az állatvilágba belemenekültél és ott érzed magad kényelemben, de most már kezdesz odafigyelni másokra. Egy kalandvágyó, nagyon kedves lánynak tartalak. Fantasztikus, hogy ennyi mindent tudsz. Ez nagy dolog, nagyon kevés ember van a fiatalok között, aki ennyire tájékozott. Nagyon kedvellek, nagyon jó fej vagy… Az első pár alkalommal azon kaptam magam, hogy még mindig tart a beszélgetés, pedig azt hittem, már nem. Elkezdtem odafigyelni, hogy jobban benne legyek a párbeszédekben. A sok igazolás, amire szükséged van, valójában nem is szükséges, mert a csak úgy, beszélgetéssel sokkal jobban ki tudod érdemelni. Ezt az állatos vonalat nem akartam külön kiemelni, de ezt is tök jónak tartom… Irigyellek, hogy találtál egy szakterületet, amiben otthon vagy, mélyre tudsz ásni, széles látókörű vagy, felismersz madarakat, miközben én nem tudom megkülönböztetni a verebet a hollótól, na jó nem, de sok mindent. Ez egy fantasztikus erény, hogy ennyire mélyre ásol valamiben és jól érzed magad benne. Ezt át is tudod adni és lehet, hogy néha körülményesnek tűnik, de köszönöm, hogy mindig közvetlen vagy, bármiről beszélünk… Amikor először láttalak, egy kislányt láttam és nem értettem, miért vagy ott, mert tök rendben vagy. Mindig arra vágytam, hogy megtaláljam a témakört, a szakterületet, amiben elmélyedek. Fantasztikus, hogy így tudod ezt közvetíteni. Aranyos vagy, ártatlan, amikor tátod a szád. Abszolút nyitottál felém. Sokat meséltél magadról, ami abszolút nem untatott, csak mintha a másik nem lett volna olyan fontos számodra, de ez most már egyre jobban fejlődik… Nem tudom jól megfogalmazni… van egy nagyon furcsa tapasztalásom: bár azt mondtam, kislánynak látlak nagyon sok mindenben, de volt egy fontos beszélgetés veled. Amikor megharapott a teknős, mondta Pali, hogy mondd meg a mentorodnak, hogy nem vigyázott rád, de te ezt mondtad: Úgy éreztem rajtad, hogy magamért kell felelősséget vállalnom.  Akkor összezavarodtam veled kapcsolatban, hogy neked felnőttnek kell lenni, de közben nagyon kislányos vagy. Nekem ez nagyon furcsa volt… Igen, tényleg. Amikor történt, a teknőst védted meg: kiemelted a kezedet és én álltam melletted, magadra vállaltad, nem a teknőst hibáztattad, és összeszorult a szívem, hogy mi történhetett veled, hogy magadra vállalod, nem hibáztatsz mást, és ez kicsit elszomorított engem.”

Mentora:Én nagyon megszerettelek téged. A legelső dolog, ami megragadott, amikor találkoztunk Palinál: Azt kérdeztem tőled, hogy milyen állataid vannak. Megálltál, elgondolkoztál, és végigmondtad. Nem hagytál ki semmit. Tetszett, hogy adtál magadnak időt. Van egy nagy mélység abban, ahogy fókuszálsz az állataidra. A gyík bőrén is dolgokat akarsz megnézni. Nagyon szép dolog ez az analitikus gondolkodás. Én nagyon talpraesettnek látlak problematikus esetekben. Nem könnyű ez neked, mert megvan benned a ártatlanság, de tudatosan irányítod hogy felnőttebb legyél. Nagyon örülök, hogy te lettél a mentoráltam.”

Pszichológus: „Jelentős lépéseket látok nálad. Ha valaki egydimenziós, akkor ott valami más van a háttérben. Neked az állatok a dimenziód. Azért beszélsz róluk állandóan, hogy ne rólad legyen szó. Pajzsként tartod ezt az eszközt magad előtt. Azért mondják, hogy ez sok, mert kit érdekelnek az állatok. Nem a tudásodra vagyunk kíváncsiak, hanem rád. Védekezés és menekülés ez. De nem erre vagyunk kíváncsiak. Ha adhatok tanácsot, akkor ne beszéljél az állatokról. Dobd el most itt. Én is nagyon sok izgalmasat és szépet látok benned. Azért kapod a világban, hogy sok vagy, mert nem erre kíváncsiak. Mutasd meg, ki vagy, egy nagyon érdekes és szerethető lány. Lehet ez a szabály, hogy ne beszélj az állatokról, csak ha azokról kérdeznek?”

Úgy gondolom, az „egydimenziós ember” védekezik. Kriszta az állatokról összeszedett lenyűgöző tudását állította pajzsként önmaga és a külvilág (a többi ember) közé. Talált egy érdeklődési kört, ami nem csak elszórakoztatta, de megadta neki azt a különleges érzést, hogy (legalább ebben) ő a legjáratosabb, mindenki csodálja a tájékozottságát. Úgy gondoltam, ha ezt a pajzsot nem vesszük el tőle, sose fogjuk megismerni. A gyerek ezt megértette, azonnal letette a pajzsot, és az élményterápia során megmutatta önmagát.

A turnus végén a következőket mondta:Azért jöttem ide, mert édesanyámmal sokkal több veszekedésünk volt, mint a normális anya-lánya veszekedések. Azért jöttem, hogy ezt ki tudjuk javítani és a lehető legjobb módon meg tudjuk ezt oldani. Nagyjából ennyi. Az történt itt velem, hogy találtam nagyon jó barátokat, mert nekem ez eddig nem volt meg. Nagyon köszönöm nektek, mert eddig nem tudtam ezt elképzelni.”

Mit mondtak róla a többiek, miben változott:

Édesanyja: „Nekem korábban nem a kettőnk között lévő veszekedések voltak a legnehezebbek. Nem találtad magad, nem hittél magadban, főleg így a középiskolás korra egyedül maradtál. Azt vártam, hogy itt egy teljesen új szemléletmóddal, új eszközökkel, előjön az igazi éned, ami eddig nem tudott felszínre jönni. Egyrészt a szüleid tévelygése miatt, mert nem kezeltünk büszkeséggel téged. Vittük magunkkal a hatéves korodban diagnosztizált dolgokat. Örülök, hogy Pali talált hozzád utat,  meglátta azt, aki te vagy. Azt vártam, hogy előítéletektől mentesen meglátjátok a lányomban azt amit mi nem tudtunk, ami a függöny mögött volt. Olyan részeit látod embereknek és állatoknak, amiket más nem lát. Mindig mondtam, hogy lesz egyszer olyan, hogy seggre ülünk tőled. Tegnap este mindkettőnknek sikerült elindulnunk, már a veszekedésünket se indítottuk el. Örülök, hogy nem 21 éves korodban jöttünk ide. Nagyon szerencsések vagyunk.”

Más gyerekek: „Nekem a legfontosabb változás, hogy most már lehet hozzád kapcsolódni, hogy tudok hozzád kapcsolódni. Szerintem ez nagyon nagy dolog. Nagy dolog, hogy erre képessé tudtad tenni magad. Jó, hogy „nem takarod el mindenfélével az arcodat”. Ez nagyon szerencsés dolog, és mi nagyon szerencsések vagyunk, mert különleges ember vagy. E miatt a változás miatt büszke vagyok rád. Érzem, hogy majd amikor már nagyon erős önbizalmad lesz, megbirkózol a nagybetűs világgal. Benned szerintem van valami, amiért rád később is büszkék leszünk. Benned még nagyon sok minden van, örülök, hogy részese vagyok a történetednek… Benned magamat látom 13 évesen. 13 évesen engem se értett meg senki, és azt éreztem, hogy ellenem van a világ. Közben én voltam a világ ellen. Van benned egy tiszta nagyon aranyos kislány és egy felnőtt nő. Látszik az érettebb oldalad. És hát nagyon aranyos lánynak talállak, nagyon őszintének. Pont most vagy egy olyan időszakban, amikor a kettő között ingázol. Nagyon jó veled lenni, jól érzem magam a társaságodban. Van, amikor elhagyod a kislányos oldaladat, és előjön az igazi Kriszta. Tök jó veled mindent csinálni. Látszik, hogy valójában ki vagy… Nagyon jó, hogy téged már fel lehet húzni, de nem úgy, hogy sírsz. Jó, hogy nem bedurcizol. Tök jó, hogy voltunk diszkóban, nem gondoltam, hogy velünk fogsz táncolni, de a lehetetlen megtörténhet. Úgy indultál el, hogy fogsz is meg nem is, és azt éreztem, hogy nálad az nem-et jelent. De úgy néz ki, de. Néha megsértődsz, sajnáltam tegnap, amikor valamin megsértődtél és úgy mentél el a játékból. Jó veled együtt lenni. Szép vagy… Amikor megérkeztünk, nehéz volt veled kommunikálni, nem lehetett a közös hangot megtalálni veled. Jó veled dzsungelbe menni, jókat mondasz, színvonalasan vicceskedsz. Mondtam másoknak is, hogy a dzsungelben, te ott úgy viselkedtél, ahogy egy nagyon jó csaj viselkedik… Az elején voltak konfliktusaink, de megbeszéltük. Már nekem akkor volt egy csoda, egy olyan dolog miatt kértél bocsánatot, ami nem a te hibád volt. Fontos volt számodra, hogy jóban legyünk. Te soha nem engedted a konfliktusoknál, hogy ne lássalak. Annál jobban láttalak meg téged, minél jobban fejlődtem. Sok erőt adott, hozzájárultál a fejlődésemhez. Elkezdtél bízni az emberekben. A rálátásod a világra, nagyon érdekes, és más nézőpontú. Az új dolgok, ahogy befogadod az embereket, ahogy harcolsz magadért, a dolgokért, nagyon jól esik, ahogy megölelsz. Már csak azt a mosolygós Krisztát látom, a helyzeteket meg lehet veled beszélni, nagyon megszerettelek. Én azt mondhatom, hogy tényleg látlak téged, látom, hogy fogsz kibontakozni, hogy leszel egyre hatalmasabb, és egyre jobb. Még azt szerettem volna mondani, hogy kezdesz nővé válni, és te is nagyon gyönyörű lettél. És egyébként az volt bennem, hogy féltékeny voltam rád, mert, hogy gyönyörű lány vagy, érdekes, vicces, tini nő, csoda. Csak így továbbSzerintem te egy csodálatos lány vagy. Az elején nem lehetett veled beszélgetni. Jó veled beszélgetni, úgy megváltozott. Ne tudok mást mondani, csak hogy csodálatos vagy, jó ember, vicces, jó a humorérzéked… Nagyon megszerettelek téged. Mindenki felé nyitottál. Már az elején jegelted ezt az állatos témát, sokat változtál.”

Más szülők: „Az első nap nem értettem, miért vagy itt. Anyukáddal, amikor a river safarin voltak villanásaitok, akkor láttam, hogy van oka, amiért itt vagy, meg is ijedtem. Azt gondolom, hogy biztos, hogy utat kell találnod a társadalomba. Úgy érzem, hogy vannak olyan emberek, mint a Durrell, hogy imádja az állatokat, és az italba halt bele. Talán ha eljött volna a Palihoz. Van egy különlegességed, olyan vagy, aki „valami mást csinál”, mindig különleges leszel. Olyan vagy, mint a többi, de különleges vagy. Szerintem eddig az érezted, hogy más vagy, de nem vagy más, csak van benned valami különleges. Köszönöm, ahogy a lányommal vagy, ez nagyon fontos neki, sokat adsz neki, már az elfogadásoddal is… Adja magát, hogy állatos hasonlatokban beszéljünk. Az óceánnál, mikor mi küzdöttünk a vízzel, a tenger lánya jutott eszembe. Természetlánya. Tegnap, ahogy futottál, akkor őzsutának láttalak. A segítő szakmában dolgozóként azt mondom, hogy a kurva életbe a szakmával. Jól tetted, fellázadtál. Te egy okos lány vagy.  A harmadik, amit mondani akarok, az az, hogy az anyukád nagyon szeret, csak rosszul szeret. Van néha így az anyukákkal. Mindent megpróbált, de minden balszerencsésen alakult. Nehéz azt mondani egy anyának, hogy „picsába ezekkel, szálljunk ki ebből”. Gondolom azt is észrevetted, hogy mindig melléd ülök, védelmezni akarlak. Ne üljön oda melléd olyan, aki nem ezt akarja… A kettőtök kapcsolatában anyukáddal meg azt látom, hogy puhatolóztok egymásnál, azt is látom, hogy egyre jobban értitek egymást, egyre bizalmasabbnak látlak titeket. Egyre jobban látjátok egymás világát, a szeretetetek nincs megkérdőjelezve.”

Más mentorok: „Egy átváltozás nálad is, amit látunk. Abban ragadható meg a változás, hogy közel engedtél minket magadhoz. Én személy szerint is nagyon hálás vagyok érte, hogy azt érzem, hogy a… most nem bírom sírás nélkül (sír). Szeretem, amikor oda jössz hozzám apróságokkal, bizalmasod vagyok. Időnként megőrjítettél az elején a magyarázkodással, a gyengébb pillanatokban majd’ megőrültem, amikor magyarázni kellett. Mindig annyit mondtál teljes higgadtsággal, hogy a naplózás erről szól, hogy mindent leírok. Magyarázkodás: mondtam valamit, megmagyaráztad, s ez szinte már eltűnt belőled. Nem megmagyarázod, hanem megfontolod. Emlékszel az adott szituációban, hogy ezzel kapcsolatban mondtak valamit. Ha nem is rögtön csinálod, csak dacoskodásból nem, egyébként tudod, hogy úgy kellene csinálni. Egy idő után a “tudom, köszi” – ezzel is volt egy kis csatánk az elején. Amikor látjuk a 16 éves kamasz Krisztát, számomra egészen döbbenetes. Megváltozik az arckifejezésed. Volt ez a jellegzetességed, hogy kicsit hátrahajtottad a fejed, eltátottad a szádat – ez nagyon sokáig jellemző volt rád, de már nincs meg. Teljesen más a tekinteted, a gesztusaid. Fantasztikus átalakulásban vagy. A változás, ami benned van, annak a kifejeződése, hogy ahhoz kell neked segítség, hogy ezt meg tudd mutatni másoknak. Nagyszerű vagy… Azt írtam föl, hogy mostanában sokkal kevesebbet beszéltünk. Rájöttem, hogy nekem az a munkafolyamatom, hogy először megfigyelem a gyerekeket, és aztán kapcsolódom. Veled kapcsolatban egy figyelési fázisban vagyok. Miért? Amit anyukád mondott, a függönyös hasonlat: az első nagyon hosszú időszakban függöny volt előtted, ami mögül kikacsintgattál, pl. amikor kettesben voltunk a tanórákon. Amikor kiabáltál, veszekedtél, furcsa dolgokat csináltál, mindig visszahúztad a függönyt. Úgy tudom képileg megfogalmazni, hogy rád nézek, látom a szép, kedves mosolyú lányt, és nem fér bele a fejembe, amikor kiszűrődik a szobából a borzasztó káromkodás és ordítás. Nem rakja össze az agyam veled. Az nem te vagy, mint ahogy az óráinkon tapasztalt “én ehhez hülye vagyok” hozzáállásod sem te vagy, nekem ezt nem kell előadnod, nem vagy hülye hozzá. Már ki mersz bújni a csigaházból és ez tök jó lesz.”

Mentora: „Azt éreztem végig, hogy neked azokon a pontokon, amikor elakadsz, elég egy pici lökés. Te mindig arra vártál, hogy legyen egy környezet, ami felismer téged. Te tudtad, hogy mások nem látnak téged. Ez egy nagyon tiszta önismeretre utal. Belül nem hagytad, hogy elnyomjon az a sok tök hülye szakember. Egy darabig én sem tudtam mit kezdeni azzal, hogy „tudom és köszönöm”. Valójában te nagyon ismered magad, tényleg tudtad. …. Nekem azért volt nehéz sokszor, úgy éreztem, hogy a háttérbe kell húzódnom, nekem ez volt nehéz ebben, hogy nem volt túl sok dolgom. Az egészet Palival ketten csináltátok. Nagyon szerencsés vagyok, hogy „első sorból nézhetem végig” ezt a folyamatot.”

Pszichológus: „Kriszta. Tüneményes Kriszta. KÖSZÖNÖM. Nagyon sokat köszönhetek neked. Megértettem az egész programot, azt, amit eddig nem értettem. Szerintem te semmit nem változtál. A környezet változott meg, és ezért mered megmutatni magad. Itt is elhangzott, és megírtam a szüleidnek, hogy tükörútvesztőben voltál. Labirintusban, melyből nehezen lehetett kitalálni. Most annyi történt, hogy felültél egy buszra, és nem találod a kapaszkodót. Ebben is tévedtem. Anyukád azt írta, hogy a buszt lehet-e lelassítani. Lelassítani? Nem tudom. Stratégiai kérdés, hogy van-e elég időnk. Korábban nem gyakoroltad azokat a dolgokat, hogy közösségben lenni, indulatokat kezelni. Nem tudtad, mert bolyongtál. Az a lényeg, hogy most lehetőséget kaptál. Te mindent hordozol, amit egy veled egykorú lány, és még különleges is vagy. Az egész szakma tényleg elmehet a picsába. Neked nem kell kapaszkodni. Te beleteszed magad a játékokba. Beleteszed magad, kíváncsi vagy. Még egy dologra megtanított a családod, hogy máskor nem kötök kompromisszumot. Ha apukád is itt van, tovább jutunk. Könnyebb lenne neked. Nálad meg a M2-nél meg később a L-nél láttam, hogy feltétel nélkül megcsinálja, amit mondok, mert bízik bennem. Nagyon közel kerültél hozzám, sok szeretetet tudok veled megélni.”

Anyukája írta:Itt vagyok immár egy hete a világ végén, egy szigeten.  Csodát látni jöttem. Hat kisfelnőtt, hat mentor és a varázsló. A varázsló, aki látja, amit mások nem. Aki meglátta ezeknek a gyerekfelnőtteknek a megcsillanó lelkét. És a lélekhez talált utat, erősítve a hitet a változásban. Elég öntörvényű és bölcs ahhoz, hogy tiszta lapot nyisson ezeknek a gyerekeknek, tiszta időben, őszinteségben. Megkérdőjelezve diagnózisokat, új pályára állítva egész családokat. Mindezt védve, vigyázva a törékeny tojásokra.  Tudással, nagy szívvel, intuícióval, gyereklélekkel. Mivel mással. Hogy lelhetne különben lélekzárványokra, páncélok, bizalmatlanság mögött? És a gyerekek bíznak benne, követik bárhová, bármi áron, akármilyen rögös is az út, együtt érzik vele az út lényegét, a változást, az újjászületést. Mégis keveseknek juthat belőle, amíg valahol, valaki fel nem ismeri, megelőzni mindig olcsóbb, lélekkímélőbb, mint romokban heverő tanácstalan családok kieső idejét, erejét pótolni. Nem beszélve az esetleges egészségügyi, pszichiátriai következményekről.”

2