Dupla mentorcsere

26 augusztus 2016

Várszegi Eszter írása

Körülbelül egy hónapja érkeztem Sri Lankára „páradmagammal” (a sokadmagammal túlzás lenne 3 emberrel) és úgy érzem, legalább 2 évnyi élettapasztalattal, önismerettel lettem gazdagabb, és még hátra van ugyanennyi idő… Ajjajjj, lassan szemránckrémet kell használnom, 3 hónap alatt 4 év öregedés! :-O

Mint ahogy tudjátok, Gábor és Iván nagy sajnálatunkra elhagyta a bázist, így a fiúk helyére újabb mentorok érkeztek. Bevallom őszintén, egy repülőt se vártam ennyire erre a csepp alakú szigetre, mint ami július 25-én landolt. Ennek az az egyszerű oka, hogy Ervin új mentora Márk lett, aki történetesen az én kis párom. Juhu! :) Tudni kell róla, hogy kis gyerkőcöknek tart fociedzéseket és különleges képessége, hogy egy perc alatt 5 lurkó cipőfűzőjét be tudja kötni. Sajnos ez Ervinnél nem nagy előny, ugyanis a sportszeletek evésén kívül más sportot nem űz. Márk kezdeti lelkesedését azért Ervin viselkedése hamar letörte, de bírja a strapát. Ervin gonoszkodásainak okát hamar megfejtettük és, ahogy korábban is, most is gyorsan reagál a mi attitűdváltásunkra. Kíváncsian várjuk, hogy milyen irányba fog még változni a mi kis Ervinkénk.

Márkkal együtt érkezett még Max új mentora: Dávid, Pali fia: Gergő, menye: Zsanna (akik csak egy hétre jöttek, második nászút-kísérletre, ha már Chance Program, újra megpróbálnak eljutni nászútra, hacsak Pali be nem fogja őket ismét mentornak :) ), mindenki leendő pótnagymamája: Éva.

Dávid (aki Annával alkot egy párt) már korábban töltött velünk egy hetet, és eredetileg is úgy tervezte, hogy visszatér a hajók kikötőbe való érkezésére, így viszont korábban jött pár héttel, hogy Max hajóját segíthesse révbe érni. Az a helyzet, hogy irigylésre méltó párost alkotnak: egy hét alatt 3 számot írtak, így a Chance Program indulója mellé bekerült pár új dal a repertoárba. Ennek sajnos csak mi örülünk ujjongva, a kedves szembe szomszéd annyira nem értékelte az ingyen koncertet, hogy megjutalmazott minket egy csendháborításos feljelentéssel. Halkan megjegyzem, a kedd esti, fél tízkor záródó műsorunk miatt másnap ebédkor kopogtatott a polícia, mondván túl hangosak voltunk előző este… igaz, csak „magyar” jogi diplomával rendelkezem, de azért felmerül bennem a kérdés: hogy bizonyítják a 15 órával korábbi hangoskodást?! És idevág Maxék új dalai közül az egyik: I hate cop cars…. Nino-nino. :) A rend őreivel való kommunikációnkat segítette a Negomboban élő szingaléz család jelenléte és magyarázkodása, hogy mi márpedig valóban halkan mulattunk, no de mindegy is.

 

Magyarok és szingalézek 9 órai "csendháborítás" közben (Fotó: Hárs Anna)

Magyarok és szingalézek 9 órai “csendháborítás” közben (Fotó: Hárs Anna)

 

A négy fős kis szingaléz csapat (apa-anya-nagylány-kisfiú) jelenléte nekünk is sokat mutatott a kultúrából, mégpedig: a nők inkább csak csendes résztvevők… mondjuk ki: patriarchális családmodellben élnek; a gyarmatosítások hatására nem engedik, hogy fehér ember helyettük mosogasson; és látva, hogyan kötelezik a tehetséges gyerekeiket képességeik bemutatására, azt üzenik, hogy jobb sorsot kívánnak csemetéiknek. Hajrá!

Ezen a héten Lináék családterápiájának első, srí lankai szakasza fejeződött be. Elkötelezettségükről tettek tanúbizonyságot, mikor 5 nappal későbbi időpontra tetették át repülőjegyüket. Jó volt látni, ahogyan ők itt működtek, a szeretetet, gondoskodást, olykor túlanyáskodást, könnyeket. Lassan rá kell jönnünk, ez a program olyan, mint egy Orwell által is megirigylendő valóságshow, amiben a kedves néző mindent lát, amit a való életben tapasztal. Lináék nagyon fontos dolgokat búvárkodtak fel a mélyből, kemény munkán vannak túl. Büszkék lehetnek magukra! Az igazi változás otthon fog kiderülni. Ebből is látszik, hogy ez nem egy virágkötő munka; itt nem kapjuk kézhez az elkészített remekművet, hanem ez idővel érik be és válik minden egyes nappal tökéletesebbé.

Maja szülei eldöntötték többszöri variálás után, hogy kijönnek Srí Lankára! Juhu…azt hiszem, ennek Maja kevésbé örül, hiszen így valóban szembe kell nézni a múlttal és a családi viszonyokkal, aminek következménye lehet, hogy bizony kiderül, hogy nem csak ő rontott el valamit. Ez pedig számára még ijesztőbb. Izgatottan várjuk a különleges családot :)

 

Srí Lankán felértékelődik a magyar étel. Vadas Éva konyhájából. Metááál! :)

Srí Lankán felértékelődik a magyar étel. Vadas Éva konyhájából. Metááál! 🙂

2