A víz

22 február 2020

Ishare (12), Dimuthu (13), Thilina (14) és Krishante (26) nézik az óceánt.

Tartásukból és tekintetükből nem nehéz kitalálni, mit éreznek, mire gondolnak. Mély fájdalmat, gyászt és félelmet éreznek, a cunamiban elhunyt szeretteikre gondolnak.

Nézik a vizet, és én nézem őket. Minek hoztam ide őket? Tudhattam volna, hogy nem fognak fürdeni. Sután állnak újonnan vásárolt úszónadrágjaikban, s némán nézik a vizet.

Ishare a 13 éves bátyját és 4 éves öccsét, Dimuthu és Thilina 15 éves nővérüket, Krishante négyéves kislányát és négyhónapos kisfiát gyászolja újra.

Percekig állunk így – ők nézik az óceánt, én nézem őket.

A gyerekek hirtelen ütni kezdik a vizet.

sri-lanka-168ora

A partmenti hotel medencéjénél is hallani az óceán dübörgését, érezni illatát.

Megbeszéltük Krishantéval, a HELP Falu egyik nevelőszülőjével, hogy megtanítjuk a gyerekeket úszni. Most mind a négyen döbbenten néznek rám, amikor belemegyek a medencébe. Érzem, kegyeletsértést követek el. „Stop!” – kiáltja Ishare, amikor a víz a derekamig ér. A gyerek szemében rémületet és aggodalmat látok. A három gyerek kórusban próbál kiparancsolni, amikor a mélyvíz felé úszom.

Mire számítottam? Önfeledt lubickolásra? Vízbe ugrálásra és labdázásra? Igen. Helyette újra felszakítottam a sebeket, megerősítem a félelmeket.

S akkor támadt egy ötletem. Sütit és kólát rendeltem, s meghívtam az asztalunkhoz a hotel menedzserét, akit kineveztem „úszómesternek”. Susil elméletben elmagyarázta a gyerekeknek, hogy kell úszni, majd kéz a kézben, lépcsőfokról lépcsőfokra bevitte őket a kismedencébe, s nagy türelemmel elkezdte őket tanítani.

Csak Krishante nem jött be a vízbe – abba a közegbe, ami másfél éve elragadta tőle a gyerekeit.

Most mosolyogva nézem, amikor hétvégén gyerekeink elhívják barátaikat, s elkezdik úszni tanítani őket, a medencében vízilabdáznak vagy az óceán partján játszanak.  Ishare a víz alatt végigússza a 15 méteres medencét.

A „tabunak” vége.

 

2