Zoli és a „birodalmi lépegető”

15 február 2020

Zoli 13 éves koráig jó tanuló, országosan eredményes sportoló, szerény, csendes, szófogadó gyerek volt. Akkor történt valami, amitől egy-két hónap alatt megváltozott. Leromlottak a tanulmányi eredményei, abbahagyta a sportot, otthon tört-zúzott, nekiment édesanyjának, nevelőapjának és nagyapjának, csavarogni, cigizni, füvezni kezdett. Hamarosan jelezte a problémát az iskola a Gyermekjóléti Szolgálat felé, ahol biztosítottak pszichológust, családgondozót. Édesanyja többször vitette be a dühöngő gyereket a mentőkkel a Heim Pál Kórház Gyermekpszichiátriai Osztályára.

Nem sokkal azután találkoztam a családdal, hogy Zolit a Gyámhatóság „védelembe vette”. Ez annyit jelent, hogy előírnak a részére és a szülők részére szabályokat, melyeket, ha nem tart/tartanak be, a gyereket kiemelik a családból. Zoli nem tartotta, nem tudta ezeket betartani. Nagyon helyes, teljesen zavarodott kisfiú volt, aki a saját családjában szenvedett el szörnyű élményeket. Óriási fájdalmakat viselt teljesen egyedül. Nem bízott senkiben. Páncélt növesztett maga köré. Azt gondoltuk, ha ki tudna jönni Srí Lankára, kialakulhatna köztünk az a bizalmi kapcsolat, melynek segítségével fel tudnám törni a páncélt, ami mögé a gyerek bebújt. Így gondolta a család. Nem gondolta így a gyermekvédelem. (A név jelen esetben nem kötelez.)

2012. december elején tárgyalták a kerületi illetékesek az átmeneti nevelésbe vételt. Azzal kezdték, hogy egy bűnöző nem érdemel Srí Lanka-i nyaralást. Megkérdeztem, mi a bűne. A családgondozó (a név jelen esetben sem kötelez) ennyit mondott: „Az a bűne, hogy tönkretette a családját.” Vitába keveredtünk, amikor véleményeztem, hogy egyrészt sem a Ptk., sem a Btk. nem ismer ilyen bűncselekményt, másrészt 13 évesen a gyerek nem büntethető (akkor még minden tekintetben ez volt érvényes Magyarországon), harmadrészt, hogy a bűnösséget a bíróság, és nem a családgondozó, a Gyermekjóléti Szolgálat (a név jelen esetben sem kötelez) vagy a gyámhatóság hivatott megállapítani. Amikor a „szakemberek” feljelentésével fenyegetőztem, beleegyeztek a gyerek Srí Lanka-i élményterápiás utazásába.

Két hetet kaptunk a kiutazásra, s megállapodtunk, hogy utána egyeztetünk. Zoli együtt jött ki Ábellel, egy valóban nehezen kezelhető, minden szabályt felrúgó, minden felnőttet (szüleit is) megvető 15 éves gyerekkel. Egy 21 éves önkéntes egyetemista lány volt a segítőm.

A Srí Lanka-i két hét eredményesnek mondható, mert Zolival valóban kialakult a bizalmi kapcsolat, a páncélja megrepedt. Megrázó élményeit elkezdte elmondani.

zoli

A Chance Program egyik sajátossága, hogy a gyerekeknek a pszichológusba vetett bizalma egy-két nap alatt kialakul. Nem csak azért, mert egy ismeretlen környezetben, hétezer kilométerre az otthonuktól teljes egészében rá vannak bízva, tőle függnek. Hanem azért is, mert az együttélés során nem „csak” egy pszichológust ismernek meg, hanem egy „embert” is, a múltjával együtt a „maga valóságában”, esendőségében, kételyeivel, örömeivel és bánataival. Attól leszünk hitelesek, hogy látnak minket a mindennapokban, megtapasztalják az „egyenes” kommunikációt. (Munkatársaimmal úgy hívjuk ezt: „tiszta idő”.)

Ábellel kapcsolatban a legnagyobb eredmény az volt, hogy sikerült diagnosztizálni, hogy óvodás szinten megrekedt. Róla, akinek „zseninek kellett volna lenni” egy külön fejezetben írok majd.

Zolit azonban a gyermekvédelem (!) nagyon hamar kicsinálta. Beindult a „birodalmi lépegető”. Hazaérkezésünk után pár nappal (bár semmi nem történt, semmi nem indokolta, és a megígért egyeztetés is elmaradt) a családgondozó (a név megint nem kötelez) rendőrökkel jelent meg a család lakásán, és elvitték Zolit a TEGYESZ – Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (már megint baj van a névvel) fiú átmeneti otthonába. Ott, a közben 14. életévét betöltött gyereket a nagyobbak rávették, hogy csempésszen be füvet. Amikor lebukott, az intézmény vezetője feljelentette.

Akkor ez a recept is megvan: pár teljesen alkalmatlan szakember néhány hónap alatt bűnözőt tud csinálni egy sérült gyerekből. Ráadásul ezért fizetést is kapnak.

Mi vezetett odáig, hogy ez a XXI. század Magyarországán előfordulhat? Ezt próbáltam leírni az előző blog bejegyzésben.

2