Nimal, a piszkos béka

26 március 2020

„Pisszu gemba” – piszkos béka. Ez az egyik legnagyobb sértés a szingaléz nyelvben.

Nimal a Srí Lanka Déli tartományában található Galle-i SOS Gyermekfalu igazgatója volt az infarktusa előtt. Remekül vezette az intézményt, imádták a gyerekek és a dolgozók. Az országos és a tartományi gyermekvédelmi felelősök is a legjobbat mondták róla. Látszott, hogy kulturált, jól beszélt angolul, jó volt a humora.

Felépülése után parkolópályára, egy idősekkel foglalkozó alapítványhoz került, de szeretett volna újra gyerekekkel dolgozni. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány biztosította ezt számára, Nimal pedig élt a lehetőséggel. Pontosabban visszaélt. Pedig ő is baptista. Főleg ezzel élt vissza. Szenczy Sándor, az alapítvány elnöke nem hitte el, hogy ha „együtt imádkoznak”, hátba támad minket. Sanyi azt hitte, túldramatizálom a helyzetet. Pedig (egy véletlen folytán) éppen hogy csak túléltem.

Nimallal már 2005 szeptemberében, a HELP Falu alapkőletételekor együtt dolgoztunk, közösen találtuk meg az első nevelőszülőket, árván maradt gyerekeket. Úgy tűnt, megértette és elfogadta, hogy a HELP Falu vezetője nem munkáltatója az ott élőknek, feladata a sérült gyerekekből és sérült felnőttekből álló „új családok” támogatása.

nimal_kép

Kahawa (Srí Lanka Déli tartományában a cunami által legerősebben érintett települések egyike) lakói rossz érzéssel és demonstrációkkal fogadták a baptisták megjelenését egy 100 százalékosan buddhista övezetben.

nimal2

Hónapok munkája volt meggyőzni a lakosokat, a térség buddhista vezetőit, az önkormányzatot és a helyi maffiát, hogy szó sincs vallási célokról, egy független (magyar székhelyű, de nemzetközi) segélyszervezetet közvetítésével a magyar emberek adományát hoztuk el nekik. Ezt csak a Piszkos Béka gondolta másképp. Kinevezése után (amikor én hazamentem Magyarországra) elkezdte felrúgni a HELP Program alapelveit, uralkodni kezdett a lakókon, tönkretette az értékes víztisztítót és a generátort, nagyon sok pénzt ellopott. Uralkodása 6. hónapjában került Darshana (a sofőr, akivel a HELP Falu építkezésekor dolgoztam) közlekedési szabálysértés miatt börtönbe. Fél évvel később ez mentette meg az életemet.

Nimal (és a Srí Lanka-i Baptista Egyház, a Sangamaya) azt tervelték ki, hogy hülyét csinálnak belőlem és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítványból. A recept a következő volt:

  • az Alapítvány megveszi a telket a Sangamaya nevére,
  • Vaskuti felépíti a magyar emberek pénzén a HELP Falut,
  • Vaskuti távozása után Nimal nem a cunami által érintett, hanem keresztény gyereket vesz fel,
  • felrúgja a HELP Program alapelveit,
  • megkeseríti a lakók mindennapjait,
  • megosztja, egymás ellen hangolja a nevelőszülőket,
  • egy idő után feljelentgeti és kiutálja a nevelőszülőket,
  • ha nincsenek nevelőszülők, ki kell rakni a gyerekeket (kivéve a keresztényeket),
  • tönkreteszi a falu értékes berendezéseit,
  • a nemzetközi (főleg a magyar) médiában lejáratja az Alapítványt és Vaskutit,
  • bezáratja a HELP Falut,
  • néhány év múlva újra megnyitja, templomot épít, a házakat hithű baptistákkal népesíti be.

Egy mondatban: A vallási térítés érdekében a cunami túlélői számára egy második cunamit idéz elő. Az, hogy a szülők és a gyerekek újra elveszítik a családjukat és otthonukat, másodrangú volt Nimal számára a hittérítés mögött. Az, hogy a pénzt nem ezért adták össze a magyar emberek, s nem erre a célra gyűjtötte az alapítvány, az harmadrangú volt. Az, hogy hónapokig a szemembe hazudott, negyedrangú volt: mit neki a fehér ember.

Amikor 2007 májusában a magyar médiában lejáratta az alapítványt (ahonnan a fizetését kapta) és engem, azt gondolta, ezzel ki is iktat minket. Tévedett, mert nem tudta, nem tudhatta, amit én se tudtam: hogy nem adom fel, harcolni fogok ezekért a gyerekekért és nevelőszülőkért, a magyar emberek pénzéért, az alapítványért, a programért. (Egyébként ez is a Chance Program későbbi kidolgozását segítette, mert rájöttem, hogy én sem ismerem eléggé magam, fogalmam sem volt, hogy egy számomra teljesen új helyzetben, a „világ végén”, hogyan fogok cselekedni.)

Varrjuk el a szálakat: Hogy jön össze Darshana, Nimal szándékai és a maffia? Darshana közlekedési balesetet okozott, amiben egy ember megsérült. Ezt 2007 márciusában, egy csütörtöki napon tudtam meg. Hónapok óta nem láttam a HELP Falut, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány lehetővé tette, hogy pénteken kiutazzak. Szombaton délelőtt megtaláltam Darshanát a gallei börtönben, előkerítettem és kompenzáltam a balesete sérültjét, visszavonattam a feljelentést, kihoztam Darshanát, a „40 kiló linkséget” a börtönből. Délután elmentünk a HELP Faluba, ahol az igazgatótól rettegő családokat, és minden tekintetben káoszt találtam. 36 pontban összegeztem az alapítvány felé, hogy milyen „rejtett aknákat” látok. Akkor tanultam meg a „pisszu gemba” kifejezést. Nimalra mondták a HELP Falu lakói. Vasárnap hazautaztam, mert hétfőn dolgoznom kellett.

Pár hónap múlva, amikor Nimal néhány aknát felrobbantott és negatív hangú cikkek jelentek meg a magyar sajtóban, Szenczy Sándor megkért, hogy menjek vissza Srí Lankára, nézzem meg, mi a helyzet, csináljak rendet. Na, ez nem tetszett Nimalnak, elhatározta, hogy inkább megölet. Erre négymillió forintot szánt, természetesen az alapítvány pénzéből, amit úgy akart megszerezni, hogy dokumentálta, hogy a tető rossz, több helyen is beázik, ki kell cserélni az egészet. Tudta ő, hogy semmi baj a tetővel, csak egy wood-apple-fa ágai lógnak be a tető fölé, és amikor leesik egy ilyen vastag és kemény héjú gyümölcs, megrepeszti, esetleg el is töri az alatta levő cserepet. (Később ezeket az ágakat levágattam.)

Darshana mentette meg az életemet, amikor 5M (a 6. blog bejegyzésben, 2020.január 26-án  megismert tartományi maffiafőnök) „kihallgatott”. Elmesélte neki, milyen gondosan építettük a HELP Falut, mennyire odafigyeltünk a részletekre, milyen boldogan jöttek (a most már Nimal miatt elkeseredett) szülők és gyerekek. 5M először (15 perc után) csak annyit mondott: „Ez az ember nem fél.” Valóban nem féltem, mert tudtam, semmi rosszat nem tettem, sőt: kitaláltam a cunami túlélői részére egy programot, megszereztem rá a finanszírozást, és megvalósítottam. Amikor Darshana elmesélte, hogyan szabadítottam ki a börtönből, 5M azt mondta: „Pali jó ember.” A következő mondata az volt: „Megöljem Nimalt?”

Utána is, bármikor, ha találkoztunk (5M 2015-ben bekövetkezett meggyilkolásáig), ez volt az első mondata: „Megöljem Nimalt?”

Miután (Nimal nagy csalódására) életben maradtam, monomániássá vált. Azt hitte, én vagyok az egyetlen akadálya annak, hogy a HELP Falu helyén megvalósítsa élete álmát, egy keresztény gyerekfalut. Feljelentett egy általa kézzel írt, de névtelen levélben a Srí Lanka-i államelnöknél, a miniszterelnöknél, a gyermek- és ifjúságvédelmi miniszternél, a szociális miniszternél, az országos rendőrfőkapitánynál, az országos gyermekvédelmi hatóságnál, a tartományi kormányzónál, a tartományi gyermekvédelmi felügyeletnél, a körzeti rendőrségnél. Abban reménykedett, börtönbe kerülök vagy kiutasítanak az országból.

Egyik se történt meg, ellenben a Magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány által alapított Hungarian Baptist Aid Srí Lanka Foundation felmondott neki.

A helyiek a karmának tudják be, hogy Nimal később lebénult.