BeniBlogja – Régi kerékvágás

06 július 2018

Régi kerékvágás –2018/06/29-30

A túra után hulla fáradtan dőltem az ágyba. A hosszú útra való tekintettel másnap addig aludhattunk, ameddig jólesett. Tizenegykor keltem fel, majd az ágyban való némi szenvedés után délre sikerült kikelnem az ágyból. Senki nem volt még fent a házban, a mentorok és mentoráltak is még be voltak zárkózva. Háromra jutottunk el addig, hogy mindenki összeszedte magát és sikerült összedobnunk egy ebédet is. Az egész nap a pihenésről szólt, délután a medencében töltöttük az idő nagy részét. Sikerült kissé jobban feloldódnom, ellazulnom, mint korábban. Másnap visszatértünk a régi kerékvágásba és délelőtt megtartottuk a szokásos órákat. Első órában segítettem a ház körül, majd a második órában Alex segítségével elkezdtem elsajátítani a gitár alapjait. Alapvető gyakorlatokat sikerült már megcsinálnom és eldöntöttük, hogy a következő hónap végére előadunk egy meglepetés számot. Délután eleredt az eső, de engem és Palit ez sem tudott meggátolni abban, hogy szakadó esőben is játszunk egy kis ping-pongot. Őszinte leszek, olyan vereséget mért rám Palika, hogy szerencse, hogy nem voltak jelen mások a játszma közben. Azóta egyébként már fejlődtem egy kicsit, évek kérdése és talán szoros meccset tudok majd vele játszani. Este Annával kalácsot sütöttünk, amit másnap reggel ettünk meg. Három csík tésztát gyúrtunk, középre helyeztük a kakaósat, a két szélre pedig a két mazsolás tésztát. Összefontuk, szezámmagot szórtunk rá, majd betettük a sütőbe. Elhatároztam, hogy nyár végére megtanulok sütni-főzni. Eddig a pizza és a kalács pipa, jöjjön hát a többi.

kalács

      A híres neves Anna-féle kalács Beni módra