BeniBlogja – Colombo és a természetes medence

19 július 2018

 

2018/07/07

 

A sok esemény közepette teljesen kiment a fejemből a colomboi kiruccanásunk. Ugyanis előző hét szerdán korán keltünk, hogy nyitásra Colomboba érjünk. Reggel hatkor indultunk, a buszt Chamme vezette. A fővárosba érve kitettük Palit és Annát, mi pedig a Bevándorlási Hivatal felé tartottunk. A hatalmas épület a város üzleti és kormányzati negyede között emelkedett. A negyedik emeletre mentünk, itt kellett intéznünk a kéthavi vízumokat. Másfél órás várakozás után egy másik szobába mentünk, ahol kiállították az okmányokat. Az elkészült vízumok átvétele után kíváncsiságból felmentünk a legfelső, 19. emeletre. A hatalmas üvegablakok mögül beláttuk a város nagy részét, a lótusz toronytól a felhőkarcolók tömegéig. A belső tér közepén is óriási űr tátongott, egészen a 2. emeletig le lehetett látni innen. Ezen a részen olyan érzésem támadt, mintha lenézve a korlát felől a magasság magával ragadna. Fél óra várakozás után megérkezett Chamme. Beszálltunk a kisbuszba, majd nem sokkal később felvettük Palit és Annát. Épp bevásárolni voltak, thai finomságokat hoztak ebédre, amit a buszban ettünk meg. Pali korábban megígérte, hogy az óceánban elvesztett kamerám helyett vesz nekem egy GoPro-t a turnus végéig. Amikor rákérdeztem, hogy sikerült-e megvenni, úgy tett, mintha elfelejtette volna. Azt mondta, tudta, hogy valamit elfelejtettek. Látva a sápadt arcom és azt, hogy megint sikerült átvernie, előhúzott egy fehér szatyrot, melyből kikandikált a kamera doboza. Aznap délután játékterembe akartunk még menni, azonban azt zárva találtuk. Fáradtan hazaérve, viszonylag korán feküdtünk le. Hetedikén egészen tizenegyig aludhattunk, majd egy rövid ebédet követően egy körül elindultunk a kisbusszal nyugati irányba. Egy természetes medence felé tartottunk, amely az esőerdő belsejében rejtőzött. Leparkoltunk, majd elindultunk a dzsungelben. A túra során végig több patak mentén haladtunk, az átkelések során többször akár térdig erő vízben mentünk. Az út végén egy közepes méretű, de gyönyörű vízeséshez értünk. Itt a sziklák és a hömpölygő víz szorításában értünk fel a zuhatag tetejére, ahonnan rövid séta után elértük a természetes medencét. Mesébe illő pillanat volt, ahogy a pálmafa levelek közül kibújva megpillantottam a hatalmas erdő közepén fekvő szabályos, kerek tavat. A víz tele volt kisebb-nagyobb halakkal, melyek az elhalt hámsejteket szedték le a lábunkról. A medence egyik fele igen sekély volt, míg a másik fele sokkal mélyebb, közel 2 m mély volt. Már a sok hal látványa is félelemmel töltött el, a mély, fekete színű víz azonban a sok-sok élőlénynél is sokkal félelmetesebb volt. Zsolti és L. voltak az elsők, akik bevetették magukat a medence sötét részébe. A magammal hozott búvárszemüveg pont kapóra jött L.-nek, aki búvárkodni is tudott így. A víz alá lemerülve kiderült, hogy a medence fenekén lévő levelek miatt tűnik feketének a víz azon része. A többiek már mind bementek, én azonban a parton és a sekély vízben álldogáltam. A többiek unszolására és L. leállíthatatlan hívására végül úgy döntöttem, hogy bemegyek a mély részbe is, csak hagyjanak békén. Visszakértem a szemüveget és felvettem a GoPro-t. A vízfelszín alatt egész halrajokat tudtam lekövetni, melyek a víz alatt elterülő pálmalevelek alól úsztak felfelé. Időközben L-lel kitaláltuk, hogy jobbnál jobb felvételeket csinálunk az akciókamerával. Én a víz alatt készítettem videókat, Ő pedig a part menti magas kövekről ugrált a medencébe, a GoPro-val a fején. Mikor L. éppen egy nagy kőről ugrott le, leesett a fejéről a kamera. A szemüveg segítségével könnyen meg tudtuk volna keresni a fekete vízben elvezett azonos színű kamerát, de a szemüveg sem volt meg. Az egész csapat részt vett a keresésben. Átfutottak rajtam azok a képek, mikor a másik kamerámat elvitte az óceán. Pár nagyon hosszú perc után meglett a szemüveg, majd további több percnyi keresés után a GoPro is. Amikor visszafelé indultunk, elért minket a hatalmas esőzés.  A fél órás úton ronggyá áztunk, de ez sem szegte kedvünket, nagyon szuper kaland volt, amit egy jóízű csirkés rizzsel (chopsuey) és hopaszokkal (rizstésztás tojásos tálka) zártunk hazafele.

IMG_0662

Úton az ösvény felé

IMG_0659

Ez a majom volt az őrszem a bejáratnál

IMG_0660

Itt még jártak néha emberek…

IMG_0679

Így osontunk el, egy titkos teaföld szélén

IMG_0686

A sötét erdő bejáratánál.

IMG_0692

A lábunkra és cipőnkre sót tettünk, hogy megvédjen a piócáktól. A só ezen kívül a védelmi vonalon átjutott, már vért szívó állattól is segít megszabadulni.

IMG_0672

Ahol a madár sem jár…

IMG_0690

Itt éppen nem kellett a folyóban gázolni, csak egy természetes kőhídon átmászni

IMG_0705

Közel a cél

IMG_0724

A 7-8 méteres minivízesés az erdő mélyén

IMG_0732

A természetes medence

IMG_0735

A vigyázó szemek elől nem bújhattunk el

IMG_0744

Állítólag nagyon nagy meditációs tudás kell ahhoz, hogy egy ilyen tornyot valaki felépítsen. Mi is csak találtuk a medence mellett.

IMG_0663

Ez egy gumifa.

IMG_0749

A burjánzó növényzet egy hatalmas képviselője