Várakozás

27 november 2014

Gál Laura írása

A félidőt átlépve úgy érezzük, hogy felgyorsult az idő: a gyerekeken eddig nem tapasztalt higgadtság lett úrrá – ők is érzik a változást, amin végigmentek és tisztában vannak vele, hogy a csoda, amit Vaskuti Pál ígért nekik, tényleg megtörtént, pedig közülük néhányan eleinte nagyon keményen ellenálltak ennek a csodának. Az utóbbi napokban a nyugalomba némi izgalommal feszült várakozás is keveredett: a szülők nemsokára megérkeznek, elsőként Bence szülei, majd Zoltáné, végül pedig Flóra édesanyja. A családterápia az egyik legkeményebb és idegeket leginkább igénybe vevő része a programnak, intenzív munkát igényel a gyerekek és szülők oldaláról is.

A gyerekek közül a legtöbben eddig is keményen dolgoztak. Tibin látható leginkább a változás, az ő esetében a külseje is jelentős átalakuláson ment keresztül. Azzal párhuzamosan, hogy elkezdte levetkőzni a gátlásait és a szorongásait, egyre több időt töltött sporttal és társaságban is. Ennek eredménye egy kommunikatív, mosolygós és nyílt személyiség lett, akinek ráadásul a kiállása is sokkal magabiztosabb. Már nem húzza össze magát, nem süti le a szemét, helyette egyenes háttal jár és bátran nevet bele a beszélgetőpartnere szemébe. Az eleinte bátortalan és végletekig szorongó fiúból néhány hét alatt magabiztos férfi lett.

Önkéntes munka

Önkéntes munka

Gábor kemény harcokat folytatott a cigarettával, kedélyállapotát is szinte mindig az határozta meg, hogy mennyi cigarettája volt aznap. Vaskuti Pál tanácsára végül elengedte azt a saját maga által korábban megfogalmazott célt, hogy le akar szokni a cigiről, hiszen ennél sokkal fontosabb és magasabb rendű célokat kell itt elérnie, viszont ebben a nikotinelvonás hátráltatja őt. Terápiája része, hogy elkezdett dolgozni: egy autófényező műhelyben tölti a délelőttöket. Láthatóan jót tesz neki a munka: kevésbé ingerlékeny, jobban alszik és a kedélyállapota is kiegyensúlyozott.

Zoltán és Máté fejlődése az elejétől fogva egyenletes, mindketten lassan, ám magabiztosan közelednek ahhoz a célhoz, amiért kijöttek. Zoltán esetében a családterápia még nagyobb ugrást fog eredményezni, amiben szerencsére mindkét szülője és testvére is partner: ők néhány nap múlva érkeznek.

aktív kikapcsolódás

aktív kikapcsolódás

Flóra napról napra nyitottabb és oldottabb, pedig az első hetekben meglehetősen zárkózott volt. Habár a kedélye még mindig ingadozik, láthatóan egyre kiegyensúlyozottabb. Tőle szokatlan nyíltsággal és részletességgel mondta el a csoportnak élete történetét, ezt a fajta őszinteséget pedig mindenki nagyra értékelte.

Bence volt az, aki a legtovább és legkitartóbban ellenállt a változásnak, de már nála is megtört az ellenállás: láthatóan elismeri, hogy problémái vannak, meg is tudja fogalmazni a problémák okát, bár hogy ezek a problémák az ő esetében milyen okozatokkal járnak, azzal még nincs feltétlenül tisztában. Kemény munka vár rá és a szüleire, de ha mindannyian akarják a változást, sikerrel fognak járni.