Karácsonyi ajándék: Taker festmény

02 január 2014

Vaskuti Gergely bejegyzése.

Az elmúlt két hétben a hazai „falfirkász” körökben jól ismert alkotó, Taker volt a vendégünk. Az ő hozzáállása és képei megerősítették azt a meggyőződésemet, hogy a graffitizés nem rongálás vagy önmagáért való firkálás, hanem valódi művészet. Taker képei élettel töltik meg a teret, színeket varázsolnak a szürke falakra. A valóságot festi, ahogy ő nevezi: fotorealisztikus graffitiket készít. Amikor először látogattam meg a honlapját (www.taker.hu) és néztem meg a festményeit, azt mondtam magamban, hogy nekem is kell egy. Azt azonban nem gondoltam, hogy Sri Lankán, karácsonyi ajándékba kapom, kapjuk majd.

Taker_meret

Takerrel a Tedx Youth Budapest konferencia jóvoltából ismerkedtünk meg, amelyen ő is az előadók között szerepelt. Neki megtetszett a programunk és kíváncsivá vált a varázslatos szigetország iránt, nekem pedig szimpatikus volt a nyitottsága és közvetlensége. Néhány nappal a konferencia után, amikor éppen a biztosításomat kötöttem, felhívott, hogy ha tudna nálunk lakni, szívesen kijönne, megismerné közelebbről az országot és azt, amit csinálunk, illetve festene nekünk egy képet. Akkor kértem tőle néhány nap türelmet – másnap indultam Sri Lankára, ebben pedig természetesen a gyerekekkel és felnőttekkel együtt kellett döntenünk. Örülök, hogy mindenki „rábólintott” a különleges vendégre.

Az együtt töltött időt nagyon hasznosnak és tanulságosnak érzem. Mindig nagyon fontosak egy „külső szemlélő” visszajelzései, egy olyan emberé, aki nincs kezdetektől fogva közöttünk, hanem csak egy „pillanatképet” lát a gyerekből és a csoport dinamikájából. Egy ilyen tükrön keresztül a gyerekek és mi magunk is pontosabb képet kaphatunk arról, hogy hol tartunk az eltervezett vagy vágyott úton. Örülünk a festménynek, a visszajelzéseknek és annak, hogy megismerhettünk egy újabb életutat, értékrendet és világlátást – sokat tanultunk ez alatt a két hét alatt, köszönjük!