BeniBlogja – Egyéni programok és élettörténetek

16 július 2018

Egyéni programok és élettörténetek – 05-06/07/2018

 

Július 6-án, pénteken elkezdtük a mentorok élettörténeteit. Ezek a programok arról szólnak, hogy minden nap egy-egy mentor, majd később a mentoráltak megosztják életük fontosabb állomásait a
többiekkel, hogy ezáltal jobban megismerjük egymást. Az első vállalkozó Anna volt, akinek olyan mozgalmas és tartalmas az élete, hogy csak két nap alatt tudta elmondani a fontosabb dolgokat. Két nap múlva Alex következett, akinek megdöbbentő volt hallgatni az életét. Ma pedig Zsolt volt a soros, akinek szintén élvezet volt hallgatni az elbeszélését. Az elhangzottak után sokat gondolkoztam a dolgokról és átértékeltem több mindent is, például azt, hogy mennyire hálás lehetek azért, amiért annyi mindenben támogat a családom.
Az elmúlt héten azt a feladatot kaptam, hogy a lány mentorok előtt is próbáljak meg kinyílni (beszélgetni velük), így Anna , illetve Évi társaságában kellett eltöltenem egy-egy délutánt. Már napok óta terveztük Alexxal, hogy elmegyünk fodrászhoz, de minden délután keresztezte a tervünket valami, ezért nem voltam túl boldog, hogy aznap sem jön össze a dolog.
Csütörtökön tehát Annával mentem el Hikkaduwára, ahol először fodrászhoz, majd az óceánpartra mentünk, kipróbálni az új GoPro-t. Végül elmentünk bevásárolni. Másnap Évivel úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a közeli fűszerkertet, ahol a legtöbb Srí Lankán megtalálható növény fellelhető. Gyalog mentünk, az út alig negyed órát vett igénybe. A gyönyörű kertben közel tucatnyi olyan növénnyel ismerkedtem meg, melyekről korábban még nem is hallottam. Ezzel szemben azonban voltak olyan jól ismert növények is, mint az ananász, a banán vagy a mangó.
A “lányos” napok végül jól sikerültek, nem bántam meg ezt.

Pineapple

Ananász bokor

mango

Mangó fa

banán

Banán és banánvirág